A Hévízi-gyógytó 4,44 ha kiterjedésével és az őt körülvevő 50 ha területű véderdővel Európa legnagyobb gyógyító erejű, melegvizes tava. Ez a tó különleges képződmény, hiszen ellentétben a többi melegvizes tóval, melyek általában vulkanikus eredetű helyeken, agyag- vagy sziklatalajban vannak, a Hévízi-tó tőzegmedrű forrástó.

A Hévízi Tófürdő bemutatása

Hévíz a Balaton északnyugati csücskénél fekszik. A település az egyik legismertebb magyarországi fürdőzőhely. Itt terül el a világ legnagyobb melegvizű, biológiailag aktív, természetes forrástava, mely testet és lelket egyaránt felüdít. Az ernyedt, lebegő érzés a vízben, a ringatózó lótuszok és a fák zöldellő lombkoronája nyugtatja az idegrendszert, s együttesen a gyógyulás pszichikai elemét jelentik. Télen a kicsapódó gőzből párasapka képződik a tó felszínén, ami gátolja [inset side="right" title="Adatok"] Területe: 4,4 ha
Vízmélysége: 1,5-2 m
Legmélyebb pontja: 38 m (forrás)
Hőmérséklete: egész éven át alkalmas a fürdőzésre
- nyáron: 34-36 °C
- télen: 24-28 °C
Vízmélysége: 1,5-2 m
[/inset]a víz lehűlését, ugyanakkor egy természetes inhalatorium alakul ki. amelynek 4,5 hektáros felszíne csábítóan gőzölög a fagyos téli tájban. A Hévízi tó természetvédelmi területen fekszik. A tavat körülvevő lápok, forrásbarlang és a tó is védett természeti ritkaság. A Hévízi-tó hőmérséklete a föld mélyéből előtörő hideg és meleg forrásvizek keveredésének eredménye. Ez a kevert meleg víz táplálja a tavat. A tó vizének átlagos hőmérséklete nyáron 35-36 C, amely még a leghidegebb télben sem süllyed 26 C alá.

A víz a tó szintje alatt mintegy 40 méter mélységben lévő forrásbarlangból származik, ide 93%-ban meleg (41 C hőmérsékletű) és 7%-ban hideg (26 C) víz lép be. Bár a tó vizének eredete már az ókoriakat is foglalkoztatta, a 48 méter mélyen lévő forrást több évtizednyi próbálkozás után csak 1975-ben sikerült először megközelíteni és pontosan felmérni. A tó közel 127 000 m3-nyi vízkészlete 3,5 nap alatt teljesen kicserélődik, így érthető, hogy miért annyira tiszta a víz az év bármely időszakában. A hévízi tó különlegessége, hogy nem nevezhető állóvíznek. Különlegességét növeli még az a páratlan természeti látvány, ami az odalátogatót fogadja: a park közepén elhelyezkedő csillogó víz, a vízfelszínt borító páraréteg és az indiai vörös tündérrózsa, amely az egész tóban mindenhol fellelhető. A tó körüli lombhullató mocsárciprus fasorok, amelyek az egyediségét fokozzák.

A Az ősfenyők és égerek árnyékában örökzöld szőnyeget alkot a borostyán (Hedera helix), májusban pedig élénksárga virágszőnyeget bont a mocsári gólyahír (Caltha palustris).

A tó körüli erdőben sétálva mint apró gyöngyszemek virítanak a fekete földön a fehér mészvázas csigaházak: a tóban és környékén él a Magyarországon ismert 190 csigafajnak több, mint egy harmada. A nyugati véderdő ösvényei erdős lejtőkön, a Festetics-grófság idejében telepített vörös- (Larix decidua) luc- (Picea abies) és feketefenyők (Pinus nigra) között vezet. Az eredetileg illír jellegű gyertyános-tölgyes erdő mementói a csíkos kérgű hatalmasságok, az erdőbelső tekintélyes gyertyánfái (Carpinus betulus). A park és a véderdő gazdag madárvilágnak ad otthont. Az erdő tavasztól őszig az énekesmadarak dalaitól hangos, azonban a sajátos mikroklíma következtében az ősz és a tél is tartogat meglepetéseket a madárbarátok számára: a tó körüli erdőkben gyülekeznek minden évben a környék fecskéi, télen pedig ritka madarak húzzák meg magukat a bőséges táplálékkal kecsegtető meleg víz közelében.

Növényritkaságok a Hévízi-tó körüli parkban

Aki a mikrovilág rejtelmei mellett szívesen ismerkedik a makrovilág szépségeivel is, kezdje a várossal való találkozást a tó körüli parkban tett sétával.

A kórház híres orvosáról, dr. Schulhof Vilmosról elnevezett, évszakonként változó virágágyásokkal kísért sétány vezet keresztül a parkon, amelyet a századeleji képeslapokról is ismert idős platánfasor (Platanus x hybrida) szegélyez. A fák hamvas, viaszszínű kérge a korabeli fürdőélet szemérmességét idézi. A platánokkal egyidősek a magyar kőrisek (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica), amelyek aranyszínű őszi lombjának díszével csak a mocsárciprusok (Taxodium distichum) és kínai ősfenyők (Metasequoia glyptostroboides) vetekedhetnek, amelyek a várost szeptemberben bronzpalástba öltöztetik. A park ritkaságai közé tartozik a keleti gyógyításban jól ismert, kelet-kínai származású páfrányfenyő (Ginkgo biloba), amelyet a nyitvatermők elődjeként a földtörténeti középidő élő kövületének tekintenek. A liliomfa (Magnolia x soulangiana) hazája Japán, otthonához hasonló párás környezetben fatermetű bokrai különleges szépségű, kézfejnyi virágokat bontanak. A park párás mikroklímáját meghálálják a koros örökzöldek is, mint a lapos, kicsípett tűleveleiről is felismerhető jegenyefenyők: a görög félsziget bennszülött növénye, a szúrós tűlevelű görög jegenyefenyő (Abies cephalonica); a szülőföldjéről elnevezett kaukázusi jegenyefenyő (Abies nordmanniana) és a kurta tűlevelű andalúz jegenyefenyő (Abies pinsapo), amelynek természetes előfordulása kizárólag a dél-spanyolországi Rondai-hegységben ismert. Narancsillatú tűleveléről és nyelvszerűen kilógó tobozpikkelyéről könnyen felismerhető az amerikai duglászfenyő (Pseudotsuga menziesii). Gyűjteményeskerti növény a Japán-szigetekről és Koreából származó mandzsu áltiszafa (Cephalotaxus harringtonii), amelynek fésűszerűen rendeződő hosszú, 3-6 cm-es tűi a tiszafára emlékeztetnek.