Tanuhegyek

A Balaton-felvidék legszebb és legértékesebb természeti szépségei a vulkáni utóműködés eredményeként kialakult hegyes, illetve koporsó alakú tanúhegyek.

A tanuhegyek a geográfusok szerint nemcsak tanúskodnak a letűnt időkről, de titkokat is őriznek a földtörténeti paleozoikum, illetve a későbbi miocén korból. Ekkor még az ország nagy részét sósvíz, vagyis a Pannon-tenger borította.

Amilyen szépek, olyan keveset tudunk róluk

A tanúhegyek egy korábbi lepusztult, lekopott terület eredeti magasságát mutatják. Ezek a hegyek nem láncolatok, hanem egymagukban álló és egy sajátos rétegződést megőrző úgynevezett szigethegyek, amelyek kiemelkedtek az egykori Pannon-beltengerből.
Évmilliókkal ezelőtt a Balaton-felvidéket, sőt az ország szinte teljes területét beborító Pannon-tenger legmélyén heves vulkáni tevékenység zajlott. A Balaton-felvidék híres tanúhegyei a Badacsony, a Szent György-hegy, a Csobánc, a Gulács, a Tóti-hegy, a Haláp valamint ezektől távolabb északra a síkságból kiemelkedő Somló-hegy, a Kis-Somló és a Ság-hegy e vulkanikus tevékenység során jött létre.

TanuhegyekA Tapolcai-medence tanuhegyei

Később, a földkéreg mozgásának hatására kialakult töréseken izzó láva ömlött a felszínre, ami hamar megszilárdult, és mint egy páncél úgy fedte be és védte meg az alatta megbúvó szigethegyeket. A helyek bazaltláva páncéljuknak köszönhetően ellenállak szélnek, a jégnek és a mai napig állnak, azaz tanúskodnak az eredeti felszín magasságáról.
Ezekből az időkből visszamaradt, letöredezett és a hegylábi lejtőkön szétmorzsolódott vulkáni törmelék ma kiváló minőségű talajt biztosít a lankákon folyó szőlőtermeléshez. Ez az egyik titka a híres Badacsonyi szürkebarátnak és az olaszrizlingnek.

 

Tanúhegy trilógia: Badacsony, Csobánc, Szent György-hegy

A Badacsony a maga 434 méterével a tapolcai medence legmagasabb tanúhegye. Lankáit körülbelül 200 méteres magasságig szőlőlugasok borítják. A vidéket az óriások szőlőskertjének is szokták nevezni, hiszen az ország legnagyobb bortermelői itt telepedtek le. A Badacsony tetejéről remek kilátás nyílik A Balatonra és a déli parton fekvő Fonyódra.

A Csobánc leginkább a tanúhegy lapos tetején található várról híres. A XIII. században épült Csobánc vára 370 méter magasan emelkedik ki a tájból. A várat a Rátót nembeli Gyulaffy család tulajdonolta, egészen a 17. század második feléig. Első név szerint ismert ura Rátót nembeli Gyulaffy Demeter volt. Csobánc túlélte Mátyást, a törököket, a Rákóczi-szabadságharcot, és a labancokat. Ma, a felújítási és feltárási munkák befejeztével várjátékok és lovagi torna szórakoztatja a közönséget.

Tanuhegyek

(Bal oldalon: a Tóti-hegy és a Gulács a Szent György-hegyről)

A tanúhegy trilógia legérdekesebb tagja a Szent György-hegy, ami a Tapolcai-medence területén fekszik, Tapolcától mindössze 5 kilométerre. A hegy szinte kettéosztja a vidéket, mert a medence közepén, magányosan áll. A Szent György-hegy tele van érdekes geológiai képződményekkel, melyek közül néhány világhírű (például az észak-kelti részen található bazaltorgonák), de a többsége a turisták számára ismeretlen. A tanúhegy másik érdekessége a jégbarlang. A turistaháztól nem messze a sziklák között keskeny hasadás található. A leomlott szikladarabok miatt már alig lehet lépni a barlangba, amelynek érdekessége, hogy az odahelyezett pohár víz (még a legmelegebb napon is) jéghideg lesz, és az üveg fala bepárásodik.
A Szent György-hegyet érdemes körbejárni, mert minden oldalán találunk számos érdekes bazaltformát és vulkanikus képződményt.
Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com
 

Kiadó apartmanok

Fair Sunny Mostly Sunny Light Rain Few Showers
17C 23C 27C 20C 21C
P Szo V H K
Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com

Hévíz térképe

Tekintse meg Hévíz és térségének intaraktív térképét is! A térképen megtalálhatóak a térség nevezetes pontjai - leírásokkal, fényképekkel, GPS koordinátákkal!

ggggggggggggg

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterToday329
mod_vvisit_counterYesterday503
mod_vvisit_counterThis week2268
mod_vvisit_counterLast week2827
mod_vvisit_counterThis month7048
mod_vvisit_counterLast month12795
mod_vvisit_counterAll days83179

We have: 4 guests online
Your IP: 38.107.179.242
 , 
Today: máj. 18, 2012

Tapolcai Tavasbarlang Kis-Balaton Szigligeti vár Keszthely - Festetics kastély Sümegi vár Balatonederics - Afrika múzeum Kilátók a Keszthelyi-hegységben Badacsony

Utazási videók Powered by Hévíz és térsége - www.heviz-info.hu Trogir.eu Balcsi.net